A következő alkalommal, az utam a Kistarcsai Flór Ferenc kórházba vezetett egy látogatás alkalmával és a következő dolgon gondolkoztam el megint. Ezt ugyan már régen sem értettem, mert a közelben lévő bevásárlóközpontba sokszor mentem már, így nem újdonság ezt leírnom. A helyzet a következő. Az Örs Vezér Teréről induló H8 as Gödöllői Hévnek a közigazgatási határa Ilonatelepnél található. Az erre közlekedő a Flór Ferenc kórháznál lévő végállomású és az áruháznál megálló 92-es busznak viszont nincs ilyen határa. Tehát ebből kifolyolóag a Hévnek is a Kórház megállójánál kellene, hogy legyen a határa. Így évek óta jogtalanul szedik a jegyeket az megállóra, főleg a kórházba látogatóktól.
Zöldel jelölve a Hév határát és a kék pedig a körházi Hév megálló illetve a 92-es busz megállója is a Kórház parkolójában.
Az hogy mostmár a Kórháznál a parkolás is fizetős lett hétköznap, ami minimum nonszensz, mikor arról papolnak, hogy ne jöjjenek be az emberek autóval a városba. Arról nem is beszélve, hogy nagyon megnehezíti a betegek látogatását is. Ez megérne egy külön posztot is... Arról nem is beszélve, hogy a kórház parkolója és az út rajta, embertelen állapotoknak örvendett éveken át. Akkora nem kátyúk hanem inkább gödrök voltak ott, hogy a busz sem tudott szinte elmenni.
Azthiszem erről is megkérdezzük a BKK-t vagy talán már a fővárosi önkormányzatot kellene?