Fonódó átszervezése
2016. október 09. írta: Közlekedési blog

Fonódó átszervezése

Szép napot kívánok!

Újabb sűrű napokon vagyok túl, így következzenek következő írásaim.

 

A fonódó villamoshálózatot nagy örömmel fogadtam akkoriban, de bebizonyosodott számomra, hogy vannak korlátai.

Példának okáért, a párhuzamos és a körneyő buszjáratok száma is lecsökkent. Így persze mindenki átszokott a villamosra. Ezért főleg a délutáni csúcsforgalomban nagyon megnőtt az utasok száma. A minap például, már a Kelenföldi pályaudvar felé haladva a Batthiány tértől utaslemaradások voltak, mert egyszerűen nem fértek fel a 19-esre. Továbbá észrevettem hogy a reggeli időszakban 6 óra környékén is kimaradnak villamosok. A szűk keresztmetszet másik része pedig a Szent Gellért Tér - Körtér közötti rész. Itt álltalában lassan haladnak a villamosok, mert egymást érik. Persze ez várható volt, mert nagyon sok járat van. Reméljük a felújított vágányok bírni fogják egy darabig. Továbbá remélem hogy a Kelenföldi pályaudvar végállomás felé is felújítják a maradék síneket.

Maga az, hogy a vonalakat átszervezni, ezt egy megelőző szavazás vagy utas egyeztetés alapján lehetne. De örömteli, hogy sok megállót felújítanak, így nem ott botlik fel az ember.

Hamarosan befejeződnek, a cső és vezeték cserék a Szent Gellért térnél, így az autósoknak is könnyebb lesz.

Konklúzió, hogy ha mást nem is, de a 41-es és 19-es villamost némileg sűríteni kellene.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozlekedesi.blog.hu/api/trackback/id/tr3211783319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása