Bizony ez a pillanat is eljött.
A lényeg, hogy a buszvégállomás helyén épül fel az új végállomás, 4 vágánnyal. Az Etele úton füvesített villamospálya lesz. Valószínű hogy már 2018-ban használatba vehetjük!
Az alap cikk itt olvasható:
Kiírták a közbeszerzést az 1-es villamos Fehérvári út–Etele tér szakaszának megépítésére.
A közel két kilométeres pályán kívül négyvágányos fejvégállomás is épül az Etele téren. Az új villamosvégállomás a Somogyi út torkolatánál, a buszvégállomás jelenleg kihasználatlan területén épülne fel (a 4-es metró és az őrmezői oldal végállomásának átadása után jókora hely maradt itt üresen), de az Etele úton is komoly átalakításokra lesz szükség. Az úttest alatt futó főgyűjtő miatt meg kell erősíteni a pályát egy harminc centiméter vastag vasbeton lemezzel, és csak ezután épülhet sínkörülöntéses technológiával maga a pálya.
A vágánymezőt az új szakaszon is füvesítik, a megállók a CAF villamosok fogadására alkalmasan, legalább 56 méter hosszúságban, és a sínkorona fölött 26 centiméter magasan épülnek. Az infrastruktúra egy, a Fehérvári út kereszteződésénél épülő, térszint alatti áramátalakítóval bővül.
Habár 2015-ben befejezték az 1-es villamos pályájának teljes rekonstrukcióját, ugyanezen közbeszerzés tartalmaz még egy kisebb korrekciót is: a Könyves Kálmán körúton, a Mester utca és a Győrffy István út között a jelenlegi magassági hibákat javítják majd.
A BKK tervei szerint a munkák 2017-ben kezdődhetnek, 2018-ra pedig már az Etele térig villamosozhatunk majd. A közbeszerzésen az ajánlattevőknek komoly referenciákat kell felmutatniuk: a vasúti pálya, felsővezeték és biztosítóberendezés építésén túl a felszín alatti építkezésben, zöldterület létesítésében is gyakorlottnak kell lenni, az ajánlatok benyújtási határideje 2016. november 14.