Metrópótlás! De hogyan is?
2017. szeptember 12. írta: Közlekedési blog

Metrópótlás! De hogyan is?

ASzép napot kívánok!

Egyik barátommal társalogtunk a metrópótlásról és a következőkre jutottunk.

Az egyik, hogy Újpesten hol tudnak a buszok visszafordulni. Ugyanis központnál kevés a hely. Így inkább arra gondoltunk, hogy továbbmennének a buszok az Árpád úton a felüljáróig és ott lekanyarodva a Lányotthonnál (vagy mi az) a felüljáró alatt vissza tudnának fordulni és még néhány busz tárolására is lenne hely.

buszkanyar.jpg

Sajnos az Árpád út elég forgalmas, így kisebb dugót és sok lámpát kellene még végigállniuk. Bár ez nem oszt, nem szoroz a képletben, ugyanis megáll, elindul lesz 5 méterenként a buszoknak.

A Lehel térnél már egyszerűbb a helyzet. Ugyanis itt, ahogy a Váci úton beérkezik a busz, nem kanyarodik fel a Ferdinánd felüljáróra balra, hanem balra visszafordul és a Lehel csarnok előtt (az ígyis zsúfolt) megállóban áll meg. A trolival közlekedők, nem fognak annyira örülni, állandó tumultus lesz. Bár a Nyugati térnál is mennek az átalakítások és az Árpád hídnál is.

Javaslatunk kitér arra is, mint már volt is szó róla, hogy a 12-es villamos is menjen el a Lehel térig. Ezzel is sűrítve, az amúgy is eléggé kihasznált 14-es villamost. És persze mindkettő 3 kocsis szerelvény legyen.

Közben fejünkbe ötlött az Árpád úti villamos ötlete is. Ami volt régen, de megszüntették. Erről egy következő cikkben fogok írni és ötletelni.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozlekedesi.blog.hu/api/trackback/id/tr5112825054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása